Marcsi és Maci🐶

Szerző: Ocztos Panka Közzétéve:

Marcsi azzal keresett meg, hogy Macinak volt egy traumatikus élménye, és azóta teljesen máshogy viselkedik. A környékükön lévő nagy zöld területen, ahol Maci mindig el volt engedve, stabilan be lehetett hívni, sokat labdáztak és játszottak, egyszer nagy durrogtatás és petárdázás volt, amitől Maci annyira megijedt, hogy elfutott. 3,5 óráig nem került elő, és ez idő alatt nem tudni hogy mi történt vele. Gyalog kb. 15 percre laktak, de Maci nem hazafelé menekült, hanem keresztül futott az úttesten és nem tudni, hogy abban a 3,5 órában hol volt, vagy mit csinált. Marcsi azóta nem meri elengedni a kutyát, mert Maci nagyon instabillá vált és szeretné, ha Maci újra stabilan behívható lenne.

A másik jelenség az volt, hogy ha el is engedte Macit, ő nem ment el. Attól kezdve, hogy hazakerült gyakorlatilag odaláncolta magát Marcsihoz és 2 méternél messzebb nem is ment el tőle. Sok embertől hallottam már, hogy azt az elvet vallják, hogy nem is baj, hogy a kutyáját pl. elütötték, legalább megtanulja, hogy legközelebb nem megy el. Határozottan szeretném kijelenteni, hogy ez egy nagyon rossz hozzáállás❗️ Félreértés ne essék, ez Marcsinál fel sem merült, de muszáj szót ejtenem erről is. Ez egy nagyon rossz felfogás, és hatalmas károkat tud okozni egy ilyen trauma a kutyákban, ami onnantól kezdve a napja 24 óráját befolyásolhatja. Maci, aki eddig nem félt az autóktól, most elkezdett félni, ami nagyban megnehezítette a sétákat.

Bármilyen trauma okozta félelem merül fel, azzal mindenképpen foglalkozni kell hosszútávon, mert az nem tartozik az adott kutya alapszemélyiségéhez és egy nagyon megterhelő érzéssé válhat számára. Marcsival első körben azzal próbálkoztunk, hogy egy hosszabb, 10 méteres pórázra raktuk Macit és így próbálta a séták alkalmával oldani a kutyus félelmét. Így sétáltak, labdáztak egy ideig. Pár hét alatt Maci oldottsága eljutott odáig, hogy Marcsi levette a pórázt és akkor már Maci póráz nélkül is messzebbre mert menni. Sokat segített az is, hogy Maci imád labdázni, és szerencsére ezzel is tudtuk oldani a félelmét. Ez egy jó eszköz volt arra is, hogy növeljük azt a távot, amennyire el mer menni gazdijától.

A másik amivel próbálkoztunk az volt, hogy Marcsinak azt a feladatot adtam, hogy a séták során nagyon sok jutifalatot adjon Macinak. Ezt úgy kell elképzelni, hogy elindultak sétálni és amikor Marcsi kimondta Maci nevét rögtön jutalomfalatot is adott neki. Ez azért volt fontos, hogy megerősítsük a behívást, illetve, hogy stresszhelyzetben, ha Maci meghallja a nevét ne ijedjen meg és gazdájára figyeljen.

Az első két hétben előfordult, hogy a futiban Maci megijedt valamitől, egyből haza akart futni és Marcsi nem tudta behívni. Nem sokkal később mesélte Marcsi, hogy megint történt valami Maci számára ijesztő dolog, de akkor már tök jól működött, amit gyakoroltunk. 🙂 Fontos, hogy mindennap gyakoroltak, Maci tényleg rengeteg jutalomfalatot kapott, tehát ez óriási befektetés volt, de szerencsére megtérült, és kb. 5 alkalom után Maci szinte teljesen visszarázódott az eredeti, trauma előtti állapotába.

Marcsi amikor megkeresett, már az első üzenetben megírta, hogy bármire hajlandó, akármit megtesz Maci boldogságáért, és azért, hogy félelemmentes legyen az élete. Ez tényleg így volt és szerintem nagyon tiszteletreméltó dolog, ha valaki ennyire elszántan, minden energiáját befektetve szeretne segíteni a kutyáján. Nagyon jó volt együtt dolgozni vele.❤️


Ocztos Panka

Házhozmenős kutyakiképzéssel foglalkozom Budapesten. A kutyát gazdijával együtt saját környezetében tanítjuk. Többféle módszert alkalmazva, büntetés nélkül, a kívánságaitokat, egyéni igényeiteket szem előtt tartva, személyreszabva történnek a foglalkozások. Nagyon sok jutalomfalat fogy! Bármilyen korú(!), méretű, fajtájú kutyát vállalok. Ha kérdéseid lennének bármilyen, kutyaneveléssel kapcsolatos témában, keress bizalommal emailben, Facebook-oldalamon, igyekszem válaszolni minél hamarabb!