Miért ugat a kutya más kutyákat? – Viki és Artúr

Szerző: Ocztos Panka Közzétéve:

ugat a kutya

Ugat a kutya

Viki azzal a problémával keresett meg, hogy Artúr minden kutyát megugat, pórázon és póráz nélkül is. Artúr egy nagyobb testű mudi, szóval ez gyakran ijesztő volt az emberek számára. Viki mindenképpen szerette volna kezelni ezt a problémát. Artúrt egyébként el lehetett engedni és aránylag jól behívható volt, de Viki úgy érezte, hogy lehetne finomítani a kapcsolatukon és van hová fejlődniük az egymásra való odafigyelésben. Azt a problémát, hogy ugat a kutya, szerette volna orvosolni elsőként, mivel egy olyan környéken laknak a belvárosban, ahol nagyon sok kutya van.

Kezdetek

Artúr egyébként nagyon jó és okos kutya, könnyű volt vele dolgozni. Már az első óra után látható és érezhető volt a fejlődés.
Először elkezdtünk kontrollt kiépíteni azokban a helyzetekben, amik stresszesek voltak Artúr számára. Feladatokat adtunk neki, hogy a figyelmét másra összpontosítsuk, egy szembe jövő kutya helyett. Ezt sikerült kialakítani és Vikinek teljes kontrollja volt Artúr felett ezekben a szituációkban.

Önkontroll

Áttérhettünk a kiképzésnek arra a részére, hogy megtanítsuk Artúrnak hogyan legyen önkontrollja ilyen helyzetekben. Ennek úgy fogtunk neki, hogy Artúrnak döntési lehetőséget adtunk. Póráz nélkül sétáltunk vele olyan helyeken, amiket biztonságosnak ítéltünk meg. Amikor jött egy kutya, olyankor Artúr döntési helyzetbe került, hogy Viki mellett marad vagy odamegy a másik kutyához. Nagyon fontos, hogy Viki nem adott ki parancsot. Artúrnak volt ideje detektálni a kutyát és döntést hozni. Viki sok esetben csak akkor hívta vissza, amikor Artúr már belement a helyzetbe. Rendkívül fontos ennél a gyakorlatnál, hogy a kutya nagyon jól kontrollálható és azonnal kihívható legyen ezekből a helyzetekből!

Egy idő után odáig jutottunk, hogy Artúr amikor meglátott egy kutyát, már oda sem ment, hanem leült Viki elé. Az, hogy a kiképzés során először kialakítjuk a kontrollt, majd kutyánknak döntést adunk, azért fontos, mert hosszútávon az a célunk, hogy ne kelljen minden helyzetben problémákat kezelnünk. A kutya az önkontrollja révén, magától jut arra a döntésre, hogy nem szeretne belemenni egy ilyen jellegű szituációba.
Artúrnak egyébként nem voltak agresszió problémái, nem támadott meg más kutyákat, csak nagyon hangosan ugatott. Természetesen a kiképzés első szakaszában, a kontroll kialakításánál Viki már egyből kiadta az ül vagy a marad parancsszót, amint megláttak egy kutyát, de ezt később egyre ritkábban kellett megtennie.

Visszajelzések

Viki az utolsó alkalommal pontokba szedve összeszedte, hogy miben segített számára a kiképzés. Nagyon aranyos volt, mert nem csak én dicsértem meg őket, hanem ő is megdicsért engem, hogy szerinte nagyon ügyes vagyok és rengeteget tudtam nekik segíteni.
A következők voltak ezek a pontok:

  • Az egymásra való figyelem és fókusz erősödött.
  • Megtanított mindkettőnket koncentrálni, főleg engem a kutyára.
  • Megtanított arra, hogy a kutyának milyen jelzéseire figyeljek és azok mit jelentenek.
  • Fejlesztette, hogy hogyan tudok hatékonyan kapcsolatot teremteni a kutyával.
  • Segített abban, hogy felmérjem milyen helyzetek lehetnek „veszélyesek” és különbséget tudjak tenni a helyzetek között Artúr szempontjából.
  • Megszűnt a bizonytalanságom azzal kapcsolatban, hogy nem értem a kutyának a viselkedését és kommunikációját. Most már sokkal magabiztosabban tudunk sétálni, ami nekem is egy pozitív élmény és megkönnyebbülés.
  • Sokkal határozottabbnak érzem magam és sokkal inkább az vagyok a kutyával is.
  • Kaptam megoldókulcsokat különböző helyzetekre, amiket saját belátásom szerint tudok használni és most már el is tudom dönteni, hogy melyik helyzetben, melyiket használjam.
ugat a kutya

Ha kíváncsi vagy a többi figyelemmel és koncentrációval kapcsolatos kutya-gazdi történetre, itt megtalálod.


Ocztos Panka

Házhozmenős kutyakiképzéssel foglalkozom Budapesten. A kutyát gazdijával együtt saját környezetében tanítjuk. Többféle módszert alkalmazva, büntetés nélkül, a kívánságaitokat, egyéni igényeiteket szem előtt tartva, személyreszabva történnek a foglalkozások. Nagyon sok jutalomfalat fogy! Bármilyen korú(!), méretű, fajtájú kutyát vállalok. Ha kérdéseid lennének bármilyen, kutyaneveléssel kapcsolatos témában, keress bizalommal emailben, Facebook-oldalamon, igyekszem válaszolni minél hamarabb!