Stresszes kutya kezelése – Viki, Dani és Hekus

Szerző: Ocztos Panka Közzétéve:

stresszes kutya kezelése

A stresszes kutya kezelése egy nagyon összetett feladat, ahol nagy szükség van türelemre és kitartásra. Viki és Dani azzal kerestek meg, hogy Hekusnak több stresszes viselkedése is van. Az utcán nagyon félt a zajoktól, más kutyákra gyakran ugatott és általánosságban Hekus nagyon ideges volt a séták alkalmával. Ezen kívül, bent a lakásban, a számára stresszes helyzetekben folyamatosan rágta a játékait és hágta a párnáját.

Kezdetek

Az első alkalmat végig beszélgettük Vikivel és Danival, és átstrukturáltuk az eddigi kutyával való együttélési szabályokat, amit korábban a kutyaiskolában tanultak alapján alakítottak ki. Elkezdtünk rajtuk lazítani és inkább afelé közelítettünk, hogy ne egy alá- és fölé rendelt viszonyban gondolkozzanak a kutyatartásról, hanem inkább próbáljanak meg egy olyan együttélést kialakítani, ami több elfogadáson és kevesebb irányításon alapul.

stresszes kutya kezelése
Dani és Hekus

Ha a kutyánál a mindennapokban rendszeresen jelenik meg stresszes, ideges viselkedés különböző helyzetekben, akkor meg szoktam vizsgálni a kutya-gazdi viszony rendszerét. A szigorú, alá- és fölé rendelt viszonyokon alapuló kutyatartás sok stresszfaktort tud magával hordozni a kutyák számára.

Kutyasétáltatás – Flexi, hám, nyugalom

Elkezdtünk a sétákkal is foglalkozni és Hekus számára óriási változást jelentett, hogy flexire és hámra raktuk. A fix pórázzal azt érezte, hogy bizonyos helyzetekben, pl. szűk utcákon, nagyon be van szorítva. Azáltal, hogy flexire raktuk, gyorsabban ki tudott sétálni ezekből a helyzetekből és nem kezdett el ugatni, nem vált agresszívvá. Ezzel párhuzamosan elkezdtünk gyakorlatokat beépíteni a sétákba. Ezek segítettek kontroll alá helyezni Hekust a stresszes helyzetekben és kialakítottak egy jobb koncentrációt a kutyában, Viki és Dani felé.

Hekus

Az órákon egyébként nagyon sokat beszélgettünk arról, hogy bizonyos helyzetekben, mi az a viselkedés Dani és Viki részéről, ami Hekus számára stresszoldóbb és megnyugtatóbb. Ezek a beszélgetések nem arra irányultak, hogy Hekust hogyan változtassuk meg, hanem arra, hogy mik azok a tulajdonságai, amiket egyszerűen csak el kell fogadni, a meglévő szabályok közül min érdemes lazítani, valamint Viki és Dani hogyan tudna a saját viselkedésükön változtatni úgy, hogy az Hekusnak segítség legyen.

Hekus

Kutya behívása

Ezt követően elkezdtünk foglalkozni azzal, hogy Hekus póráz nélkül is elengedhető legyen nagyobb területeken, pl. a Margit szigeten. Egy stresszes kutyánál nagyon fontos a lemozgatás és az, hogy póráz nélkül tudjon szaladgálni, játszani más kutyákkal. Először egy hosszú, 10 méteres vezető pórázon gyakoroltunk, majd az utolsó órán már ezt is sikerült elhagynunk. Viki és Dani nagyon izgult amiatt, hogy Hekust el fogjuk engedni. Nagyon nagy biztonságot adott nekik a jelenlétem ezekben a helyzetekben és Hekus felé is sokkal nagyobb lett a bizalmuk az új rendszernek köszönhetően. Fontos, hogy ezeknél a gyakorlatoknál a gazdi is megfelelően be tudjon lazulni és ne legyen számára egy ijesztő élmény, amiben folyamatosan attól fél, hogy nem fogja tudni visszahívni a kutyáját.

Viki, Panka, Hekus és Lutri

Alapvetően a sétáknak az a célja, hogy jó élmény legyen a gazdik és a kutya számára is, feltöltődjön mindkét fél. Az utolsó alkalommal megkérdeztem Vikit és Danit, hogy számukra mit adott a közös tréning.

A következőket mondták:

  • A séták sokkal nyugodtabbak lettek, Hekus általánosságban sokkal kiegyensúlyozottabb lett.
  • Ami korábban szinte elképzelhetetlen volt, Hekus most már kávézók teraszain is képes elaludni.
  • Vikiék is sokkal nyugodtabbak a stresszes helyzetekben, ezáltal minden sokkal gördülékenyebb.
  • Megtanulták, hogy Hekusnak vannak dolgai, amit egyszerűen csak el kell fogadni.
  • A stabil behívhatóság, egy óriási megkönnyebbülés volt.
  • Kialakult egy bizalom, így sokkal könnyebbek a mindennapok.
  • Rájöttek, hogy azáltal, hogy nagyobb teret biztosítanak a kutyának a séták és az elengedés kapcsán, sokkal kiegyensúlyozottabb és nyugodtabb lesz a kutya.

Megbocsátás, bizalom, szeretet

Nekem nagyon jó élmény volt a közös munka, mert azt éreztem Vikin és Danin, hogy segíteni szeretnének a kutyán. Nagy változásokra voltak képesek annak érdekében, hogy egy stabil, kiegyensúlyozott kapcsolat jöjjön létre hármójuk között.

Nagyon nehéz folyamat, amikor a gazdikban megszületik az elhatározás, hogy egy másik típusú tréning technikát keressenek, ami „liberálisabb”, mint az eddigiek. Ebben a tréning folyamatban rájönnek, hogy amit ők eddig legjobb szándékból csináltak a kutyakiképzés alatt, az nagyon sokszor rossz érzést, félelmet okozott a kutyának. Megtanulták, hogy vannak sokkal humánusabb megoldások, amik nagyobb hatékonysággal érnek célt hosszútávon is.
Ennek belátása, felismerése érzelmileg nagyon nehéz. Úgy gondolom, nagyon fontos, hogy ennek kapcsán próbáljunk megbocsátóak lenni önmagunkkal és örülni annak, hogy sikerült felismernünk, hogy vannak más lehetőségek és tudunk változtatni. Ezáltal jó úton vagyunk afelé, hogy a jövőben harmonikus kapcsolatot ápoljunk kutyánkkal, amiben mi is és ő is jól érzi magát.

Ha kíváncsi vagy a többi figyelemmel és koncentrációval kapcsolatos kutya-gazdi történetre, itt megtalálod.


Ocztos Panka

Házhozmenős kutyakiképzéssel foglalkozom Budapesten. A kutyát gazdijával együtt saját környezetében tanítjuk. Többféle módszert alkalmazva, büntetés nélkül, a kívánságaitokat, egyéni igényeiteket szem előtt tartva, személyreszabva történnek a foglalkozások. Nagyon sok jutalomfalat fogy! Bármilyen korú(!), méretű, fajtájú kutyát vállalok. Ha kérdéseid lennének bármilyen, kutyaneveléssel kapcsolatos témában, keress bizalommal emailben, Facebook-oldalamon, igyekszem válaszolni minél hamarabb!