Kutya fél a gyerekektől – Cinti és Bosco

Szerző: Ocztos Panka Közzétéve:

Cinti három problémával keresett meg. Az egyik és a legfontosabb, hogy nem tudnak rendesen sétálni Boscoval. Nagyon sokszor megáll, leül és nem arra megy, amerre Cinti akarja. A második dolog az volt, hogy a kutya fél a gyerekektől és emiatt megugatja őket, a harmadik pedig, hogy nem lehet elengedni.

Helyes kutyasétáltatás

A sétával kezdtük, rögtön az első alkalommal. Mutattam Cintinek trükköket és megtanítottam a pórázhasználatra és arra, hogy hogyan tudjuk azt kommunikálni a kutya felé, hogy milyen irányba szeretnénk menni. A póráz alapvetően egy kommunikációs eszköz, amivel nekünk irányítani kell a kutyát, de ez nem azt jelenti, hogy rángatnunk kell a nyakánál fogva, úgyhogy először ezekkel foglalkoztunk. Nagyon szépen helyrejött a sétálás. Cinti alkalmazta azokat, amiket tanácsoltam neki, és már egy alkalom után nagyon elégedett volt. Végre normálisan tudtak sétálni és Bosco nem ült percekig egyhelyben, hanem arra tudtak menni, amerre Cinti szeretett volna.

kutya fél a gyerekektől

Behívás

Ezek után foglalkoztunk az elengedéssel és a behívással. Ez egyébként nagyon jól ment. Általánosságban az a tapasztalatom ezzel kapcsolatban, hogy a gazdik jobban félnek ettől a feladattól, mint amennyire ezt a helyzet indokolja. Persze ez teljesen normális, mert mindenki félti a kutyáját és nem akarja, hogy elrohanjon vagy bármi történjen vele, ha nincs rajta póráz. Szerencsére, Bosco nagyon szépen figyelt Cintire, így a behívás is nagyon gördülékenyen ment.

Félelmi agresszió

Ezek után foglalkoztunk a félelmi agressziójával a gyerekekkel kapcsolatban. Ahogy azt az eddigi történetekben is olvashattátok, azzal kezeltük, hogy Bosco figyelmét Cintire irányítottuk a stresszes helyzetekben. Így nem figyelt oda a gyerekekre olyan intenzíven és nem ugatta meg őket. Az egyik alkalommal már nagyon közel tudott menni egy gyerekhez és kb. 5 percig teljesen jól viselte a közelségét, ami nagyon nagy eredmény egy olyan kutyánál, aki évek óta fél a gyerekektől.

Trauma

Fontos, hogy Bosconak volt egy traumája. Egy gyerek 2 évvel ezelőtt lespriccelte vízzel teljesen váratlanul egy parkban. Ezelőtt nem volt problémája a gyerekekkel, de ennek következtében kialakult  nála ez a félelmi agresszió, viszont szerencsére nagyon szépen tudtuk ezt kezelni.

3x találkoztunk összesen, Bosco nagyon gyorsan tanult és Cinti is komolyan vette a gyakorlást, úgyhogy nagyon hatékonyak tudtunk lenni.

Ha kíváncsi vagy a többi félelmi agresszióval kapcsolatos kutya-gazdi történetre, itt megtalálod.


Ocztos Panka

Házhozmenős kutyakiképzéssel foglalkozom Budapesten. A kutyát gazdijával együtt saját környezetében tanítjuk. Többféle módszert alkalmazva, büntetés nélkül, a kívánságaitokat, egyéni igényeiteket szem előtt tartva, személyreszabva történnek a foglalkozások. Nagyon sok jutalomfalat fogy! Bármilyen korú(!), méretű, fajtájú kutyát vállalok. Ha kérdéseid lennének bármilyen, kutyaneveléssel kapcsolatos témában, keress bizalommal emailben, Facebook-oldalamon, igyekszem válaszolni minél hamarabb!