Dóri, Molly🐶 és Polly🐶

Szerző: Ocztos Panka Közzétéve:

Dóri az egyik legfiatalabb gazdi, aki kiképzésre járt hozzám. 13 éves, de fiatalságának ellenére rendkívül felelősségteljes és nagyon megbízható. Már mielőtt felkeresett kiképzés kapcsán rengeteg dologra tanította meg a kutyáit, akik egyébként még nagyon fiatalok, 1 évesek. Nagyon sok trükköt megtanultak és egész hosszan tudtak figyeltek gazdájukra. Dóri nagyon tájékozott a kiképzés témakörében, mivel számtalan könyvet elolvasott. Nagyon érdekli őt az etológia és a kutyakiképzés, rendkívül motivált volt az összes órán.

Az egyik dolog, ami miatt megkerestek az az volt, hogy Molly és Polly nagyon megugatott más kutyákat séta közben és szerettek volna nyugodtan és kiegyensúlyozottan sétálni. A másik egy általános információ szerzés és konzultáció volt Dóri számára, mivel nagyon érdekelte ez a téma és szeretett volna számára szimpatikus módszerek mentén haladni a kiképzésben. Dóri egyébként nagyon sok mindent elkezdett egyedül és autodidakta módon fejlesztette a kutyákat. Nagyon jó irányba haladt, úgyhogy amikor elkezdtünk közösen dolgozni, akkor minimálisan kellett korrigálnom a folyamatokat, amiket ő már elindított a közös munkánk előtt.

Molly és Polly

Nagyon szépen haladtunk hétről-hétre. Az egy percig nem volt kérdés, hogy Dóri rengeteget gyakorol a kis kutyákkal és foglalkozik velük. Egy olyan problémával kellett szembesülnöm, amivel eddig még nem. Nehezen tudtam megkülönböztetni a kutyákat és mindig segítségre volt szükségem, hogy tudjam, melyikük melyik. Ez kicsit viccessé tette a foglalkozásokat, de rendkívül hasonlítanak. Mivel mindkettő nagyon boldog és játékos, ezért még temperamentumban sem volt nagy különbség köztük.

Dóri hetente jelezte, hogy kutyái egyre jobban reagálnak más kutyák jelenlétére az utcán. Csillapszik a reakciójuk és egyre jobban tudja őket irányítani, kontroll alatt tartani. Ezek mellett még foglalkoztunk kicsit a láb mellett sétálással. Ez amúgy sem egy könnyű feladat, de két kutyával különösen nehéz. Tapasztalatból is tudom, mert anno nekem is meggyűlt a bajom azzal, hogy két kutyának hogyan tanítsam meg azt, hogyha nem is láb mellett, de egymásra odafigyelve, nyugodtan sétáljanak az utcán és ne pörgessék be egymást.

Dóri, Molly és Polly

Én egészen biztos vagyok benne, hogy azért haladtunk ennyire jól és gördülékenyen, mert Dóri nagyon sokat foglalkozott Mollyval és Pollyval. Elég volt párszor megmutatnom, hogy hogyan kéne csinálni és megtanítani a kutyáknak a sétát. Nagyon szépen működött a folyamat már két héten belül. Dóri azóta is küld nekem a sikerélményeiről videókat, ami iszonyatosan jó érzés. Levideózza, ahogy elsétálnak más kutyák mellett, vagy hogy mindkét kutya az egyik oldalán nagyon szépen megy, laza pórázon, figyelnek egymásra és Dórira is.

Nagyon szeretek ilyen videókat kapni és jó, hogy a kiképzés után még hetekkel is kapok pozitív visszajelzést. Számomra nagyon különleges volt ez a kiképzési folyamat, mert ritkán dolgozom ennyire fiatal gazdikkal, de mindig örülök neki, amikor valaki ennyi idősen, ennyire lelkes, emellett felelősséget vállal és tudatosan próbálja a kutyák nevelését alakítani. Nagyon jó volt a közös munka és az utolsó órán már sikerült megkülönböztetnem Mollyt és Pollyt.

Ha kíváncsi vagy a többi figyelemmel és koncentrációval kapcsolatos kutya-gazdi történetre, itt megtalálod.


Ocztos Panka

Házhozmenős kutyakiképzéssel foglalkozom Budapesten. A kutyát gazdijával együtt saját környezetében tanítjuk. Többféle módszert alkalmazva, büntetés nélkül, a kívánságaitokat, egyéni igényeiteket szem előtt tartva, személyreszabva történnek a foglalkozások. Nagyon sok jutalomfalat fogy! Bármilyen korú(!), méretű, fajtájú kutyát vállalok. Ha kérdéseid lennének bármilyen, kutyaneveléssel kapcsolatos témában, keress bizalommal emailben, Facebook-oldalamon, igyekszem válaszolni minél hamarabb!