Nőnap

Szerző: Ocztos Panka Közzétéve:

🌺Köszönet a több száz nőnek, akikkel együtt dolgozom nap, mint nap🌺!

A kutyakiképzésre jelentkezők 70%-a 25-35 év közötti csaj, 29%-uk 35-55 év közötti nő – és csupán 1% (!!!) köztük a férfi! ”

Körülbelül 5 éve lehetett, amikor a kutyakiképzős oldalamhoz beállítottam a Facebook hirdetésemet. Aki állított már be ilyet, tudja, hogy korra és nemre való tekintettel pontosan be lehet lőni a célközönséget. A FB mindig küld a hirdetésről egy statisztikai összegzést – ezekből az adatokból roppant érdekes következtetések vonhatók le, pláne hosszútávon.

Emlékszem az elején, még a volt férjemmel együtt állítgattuk be a hirdetéseket – teljesen hozzá nem értő módon -, hogy lenne vajon a leghatékonyabb, és ő mint férfi, mit gondol erről. Félig viccesen megjegyezte, hogy fiatal vagy és csinos, biztos sok pasi fogja lájkolni az oldaladat.

Nézegettük az első hirdetések statisztikáit és mondtam neki, hogy feltűnően több a női lájkoló, mint a férfi, próbáljuk ki, hogy mi történik, ha csak a nőket célozzuk meg a hirdetésekkel. Mondta, hogy oke, de szerinte így rosszabb lesz a hatékonyságuk. Nem várt eredmény született: elkezdtek özönleni a lájkok. Ugyanannyi pénzért, több mint 2x annyi lájk és megkeresés érkezett, amikor csak a nőkre volt beállítva a hirdetés!

Teltek az évek, de ezt a hirdetésbeállítást megtartottam, rendkívül hatékonynak bizonyult.

Hosszú évek tapasztalataként elmondhatom, hogy a kutyakiképzésre jelentkezők 70%-a 25-35 év közötti csaj, 29%-uk 35-55 év közötti nő – és csupán 1% (!!!) a férfi! Ez az adat számomra a mai napig megdöbbentő😳.

Az elmúlt 6 év alatt körülbelül 20 férfi keresett meg, hogy képezzem ki a kutyáját. Voltak persze olyanok, akik eljöttek a csajukkal együtt a kiképzésre, és aktívan részt is vettek benne, de nagyon kevesen. Persze ehhez hozzátartozik, hogy 3 ember naptárját sokkal nehezebb összeegyeztetni, mint kettőét.

Az elmúlt 6 év alatt több száz kutyával dolgoztam együtt, általuk több száz nővel ismerkedtem meg. Voltak köztük vállalatvezetők, eladók, énekesek, színésznők, óvónők, tanítónők, influenszerek, teaház tulajdonosok, üzletvezetők, marketingesek, jogászok, újságírok, műsorvezetők, civil szervezetek munkatársai, varrónők, étterem tulajdonosok, főállású családanyák – és így tovább, megannyi fontos pozícióban dolgozó nő. Családi helyzetüket tekintve is igen sokszínű a paletta: szinglik, többgyerekes anyák, feleségek, melegek, elváltak, komplikált kapcsolatban élők és még komplikáltabb kapcsolatokban élők❤️❤️.

Egy közös volt ebben a több száz nőben: büntetés nélkül akarták a kutyájukat kiképezni, szeretettel javítani a kapcsulatukon és ehhez készek voltak külső segítséget kérni. Minden tiszteletem azoké, akik bármilyen helyzetben, bármilyen szakembertől mernek és tudnak segítséget kérni. Mindenki legyen magára nagyon büszke, aki ezt valaha megtette!

Sosem éreztem úgy, hogy én egy olyan “csajos csaj” lennék (bármit is jelentsen ez), sőt sokszor kifejezetten nehezemre esik lányokkal barátkozni. Mindig is a fiú barátaim voltak többségben. A munkám sem nőies: nagyon kemény fizikai megerőltetés, folyamatosan koszos vagyok, egész nap a szabad ég alatt sport szerkóban, smink és ékszer nélkül harcolok az időjárással.

De biztos vagyok benne, hogy a sikeres kiképzésekhez nagyban hozzájárul, hogy nő vagyok, és rengeteg szuper nővel dolgozom együtt nap, mint nap! Ők azok, akik bevállalják, akik próbálkoznak, akik akarják, akik végigcsinálják, akik nem adják fel, akik kitartanak. Amikor rossz kedvük van, amikor ki sem látszanak a munkából, amikor beteg a gyerekük, amikor rájuk zúdulnak az otthoni teendők, amikor szakítanak, amikor válnak, amikor betegek a szüleik, amikor el vannak keseredve – akkor is.

Nekem a kutyakiképzés során a gazdikkal komoly bizalmi kapcsolataim alakulnak ki, ahol számos személyes trauma is felmerül: félelmek, gyerekkori szorongások, munkahelyi stresszek, családi problémák, alvási zavarok, gyász, konfliktuskezelések – minden, ami elképzelhető és ami nem, az is… Persze mindenki annyit mond el a problémáiról, amennyi neki belefér, de a kutya hogyléte, viselkedése nagyban függ attól, hogy mi történik a környezetében és hogy érzi magát a gazdija.

Lutri fiú is ünnepli velem a nőnapot 🙂

Ezekből a bizalmi kapcsolatokból én rengeteget tanulok folyamatosan, nagyon sokat köszönhetek nektek! Nemcsak szakemberként, hanem emberként, nőként is. Sokat segít nekem a munkám, hozzátesz az önismeretemhez, a nőiségemhez, bár ezt az elején el sem tudtam volna képzelni. Nagyon különleges lelkiállapot egész nap nőkkel beszélgetni🌺. Másképp érzem magam, mint régen, egy furcsa biztonságérzet alakult ki bennem munka közben. Büszke lettem rá, hogy nő vagyok és büszke vagyok az összes nőre is, akivel együtt dolgozhatok❗ Köszönöm nektek a rengeteg beszélgetést, a bizalmatokat, a nyitottságotokat, a kitartásotokat – tényleg szuperek vagytok mind! Nőnek lenni szuper és azt kívánom minden nőnek, hogy ezt az érzést nap mint nap megélje🌟

Boldog nőnapot!

Ha érdekelnek a további szakmai cikkeim a weboldalon, itt tudod őket elolvasni.


Ocztos Panka

Házhozmenős kutyakiképzéssel foglalkozom Budapesten. A kutyát gazdijával együtt saját környezetében tanítjuk. Többféle módszert alkalmazva, büntetés nélkül, a kívánságaitokat, egyéni igényeiteket szem előtt tartva, személyreszabva történnek a foglalkozások. Nagyon sok jutalomfalat fogy! Bármilyen korú(!), méretű, fajtájú kutyát vállalok. Ha kérdéseid lennének bármilyen, kutyaneveléssel kapcsolatos témában, keress bizalommal emailben, Facebook-oldalamon, igyekszem válaszolni minél hamarabb!