Tanítás jutalomfalattal – Mire jó a jutalomfalat?

Szerző: Ocztos Panka Közzétéve:

“Ne a jutalomfalat miatt csinálja meg, hanem miattam!” A mondat, amibe nagyon gyakran ütközöm, és amivel egyben nagyon sok szakmai problémám is van. Ebben a cikkben elmondom, miért. 

A módszereim kapcsán, amikkel dolgozom, két szempontot mindig kihangsúlyozom: sok juti fogy és nincs büntetés. Vannak azonban, akik már az első óra alkalmával jelzik, hogy ellenérzésük van a jutalomfalattal kapcsolatban. Majdnem mindig jutalomfalattal dolgozom, mégis fontos, hogy nem az a cél, hogy a kutyát élete végéig ezzel tömjük, és csak így csinálja meg az adott feladatot, amit kérünk tőle.

De akkor miért kell mégis a jutalomfalat?

A jó kiképző feladata megtalálni a megfelelő motivációs eszközt, ami miatt a kutya örömmel csinálja meg, amit kérünk tőle. A jutalomfalat a kiképzésben ez az eszköz, ami a céljaink elérését segíti, ha megfelelően használjuk. Sok olyan kiképzési eszköz van, amivel kényszeríteni, sőt, megfélemlíteni is lehet kutyákat, és habár ezek a módszerek is nagyon hatékonyak tudnak lenni rövidtávon, de kedvencünk rosszul érzi magát tőle és közben. A félelem és a kényszerítés, pedig rombolja a bizalmat és ezáltal a kutya-gazdi kapcsolatot – így hosszútávon valójában nem nyertünk semmit, inkább csak vesztettünk.

jutalomfalat
Cserkel és Én

A jutalomfalat örömforrás az ebnek. Könnyen rá tudjuk vele vezetni bizonyos mozdulatokra, már csak azzal, hogy megfelelően mozgatjuk. Ha ügyesek vagyunk, nagyon jól lehet irányítani vele a kutya mozgását. Ha a kutya folyamatosan látja is – tehát nem csak akkor veszem elő és adom neki oda, amikor megcsinálta a feladatot, hanem folyamatosan végig elől van – sokkal nagyobb a hatékonyság. Például, amikor a behívást gyakoroljuk, a messze lévő kutyát úgy hívom, hogy a kezem kinyújtom előre, mintha oda akarnám adni neki a jutit. Ez sokkal eredményesebb azzal szemben, ha zsebre tett kézzel hívom és csak végén veszem elő.

Fő a fokozatosság

Idővel, miután sikerült stabilan megtanítani a kutyának, amit szeretnénk, el lehet kezdeni csökkenteni a jutit. Itt is nagyon fontos a fokozatosság. Ne egyik pillanatról a másikra szüntessük meg, mert olyankor a kutya is csak egyik pillanatról a másikra nem csinálja meg, amit kérünk tőle. Minden esetben csak akkor szabad elkezdeni a csökkentést, ha már stabil a feladat, azaz a négylábú tízből tízszer megcsinálja, amit kérünk tőle.

Számomra, bár mindig jól tanultam, csak az egyetem után lett élvezetes tanulni. Pedig a tanulás lehet örömforrás, és ebben a helyzetben a mi felelősségünk, hogy azzá tegyük.

Igyekszem a gazdik és a kutyák számára is játékká tenni, így sokkal könnyebb és gyorsabb is lesz a mindennapokban. 

Ha érdekelnek a további szakmai cikkeim a weboldalon, itt tudod őket elolvasni.


Ocztos Panka

Házhozmenős kutyakiképzéssel foglalkozom Budapesten. A kutyát gazdijával együtt saját környezetében tanítjuk. Többféle módszert alkalmazva, büntetés nélkül, a kívánságaitokat, egyéni igényeiteket szem előtt tartva, személyreszabva történnek a foglalkozások. Nagyon sok jutalomfalat fogy! Bármilyen korú(!), méretű, fajtájú kutyát vállalok. Ha kérdéseid lennének bármilyen, kutyaneveléssel kapcsolatos témában, keress bizalommal emailben, Facebook-oldalamon, igyekszem válaszolni minél hamarabb!