A kutyanapközi

Szerző: Ocztos Panka Közzétéve:

A kutyatartásra vonatkozó kérdések közül sok érkezik hozzám a kutyanapközik kapcsán, ezért érett már egy cikk, amiben megpróbálok összeszedni minden fontos tudnivalót, kutyanevelési szempontokat is figyelembe véve. 

Mi is az a napközi?

A kutyanapközi nem azonos a kutyapanzióval. A napköziben a kutyák napközben vannak – általában akkor, amikor a gazdik dolgoznak – nem töltik ott az éjszakát; míg a panzióban napokat töltenek el, ott is alszanak – például olyan esetekben, amikor a gazdik nyaralni mennek. A napközi a kutyaszocializálás egyik jó eszköze lehet.

Ezen felül is több fajtáját különítjük el a kutyanapközinek: van kinti, ahol a kutyák egy elkerített részen, a szabadban vannak és együtt játszanak, létezik benti verzió is, ahol a kutyák zárt térben lehetnek, igény szerint pedig a napi sétákat is biztosítják, és akad olyan, amelyik mind a kettőt biztosítja egyszerre (ezeket kertes házként kell elképzelni). De lehet egy kutyanapközi olyan is, ahol a kutyák egész nap kirándulnak – más kutyákkal, egy-két emberrel. Minden attól függ, mit tud biztosítani a napközi, és persze, hogy mire van igénye a kutyádnak.

Miért jó a napközi a kutya szocializálása során?

A napközi első hallásra sokakban rossz érzést kelthet, talán személyes rossz élmények, emlékek miatt. Több gazdi úgy érzi, ha napközibe íratja a kutyáját, nem jó gazdi. Szerintem épp ellenkezőleg. Ha felismered a kutyád szükségleteit és azt is, hogy ezt nem minden szinten, minden nap tudod megadni neki, igénybe venni egy szolgáltatást, ami segít ebben, szuper megoldás és egy komoly lépés a felelős kutyatartás felé.

Sokaknak a kutyasétáltatók kapcsán is rossz érzésük van, miközben vannak olyan helyzetek, amikor tényleg nem tudod megoldani, hogy 6 óránként sétáltasd a kutyádat, és ebben semmi szégyellnivaló nincs. Segítséget igénybe venni nem ciki! Inkább arról árulkodik, hogy felelősségteljesen állunk a kutyatartáshoz.

Mikor ajánlom én a kutyanapközit?

  1. Ha nagyon nehéz lefárasztani

Vannak olyan magas energiaszintű kutyák, akiket tényleg nagyon nehéz lefárasztani. Ebben az esetben szuper megoldás lehet a napközi, heti egy vagy két alkalommal. Nagyban megkönnyíti a hosszútávú együttélést, és a kutyák is biztosan jól érzik magukat, amíg a gazdi dolgozik.

  1. Hiányos szocializáció 

A szocializációs folyamatokat minél hamarabb, már kölyökkorban célszerű elkezdeni. Ezekben a helyzetekben is gyakran javaslom a napközit, de olyankor is, ha más okok miatt kevés a lehetőség megfelelő helyen futtatni a kutyát, vagy megismerkedni másokkal. Sajnos még mindig vannak olyan városrészek, ahol nem jók a futtatók, vagy a kutyás közösség nem megfelelő bizonyos kutyák számára. 

  1.  Kiegészítő programot keresünk a kutyánk számára

Sokan egyszerűen csak azért íratják napközibe a kutyájukat, hogy legyen egy plusz program, ahol jól érzi magát. Nem feltétlenül kell külön okot keresni rá, minden apropó nélkül is nyugodtan szervezhetünk a kutyáknak programokat, amik örömet szereznek neki. 

A megfelelő napközi kiválasztása

Azt, hogy milyen típusú napközi mellett döntünk, sok tényező befolyásolja, de a legfontosabb szempont mindig az, hogy a kutya jól érezze magát. Az ideális napközi megtalálása hosszabb időt is igénybe vehet, erre fel kell készülni – akár hetekig is eltarthat, mire megtaláljuk a megfelelőt. Amikor először visszük egy új helyre a kutyát, érdemes olyan napot választani, amikor érte tudunk menni napközben, ha gond van. Sajnos erre már sok példa volt és a legjobb, ha előre felkészülünk, hogy nem biztos, hogy minden flottul fog menni.

Érdemes a beszoktatásról hosszabban beszélni a napközi vezetőjével, és akár az első alkalommal elkísérni a kutyusunkat, hogy meggyőződjünk róla, minden rendben van. Az, hogy kire bízzuk rá a kutyánkat, ugyanolyan fontos mint, hogy milyen a környezet a kutya számára. Érdemes érdeklődni tapasztalatok felől más gazdiktól.

Ne erőltessük!

Több olyan helyzetben kérték már a segítségem, amikor a kutya félt a napközibe menni. Egyszerűen megtanulta az útvonalat, és ha rájött, hogy a napközibe tart éppen, befékezett és visszafordult. Ezekben a helyzetekben két kimenetele volt a történetnek.

Az egyik, amikor a kutya olyan szinten rettegett, hogy azt javasoltam, ne vigyék többet a napközibe, mert valószínűleg nagyon rosszul érzi ott magát, még akkor is, ha a napköziztető ember szerint semmi nem történt a kutyával, ami erre okot adna. Bármi lehet rossz a kutya számára, amit mi el sem tudunk képzelni – a legfurcsább dolgok okozhatnak stresszt és félelmet egy kutyában. Nagyon fontos, hogy tiszteletben tartsuk a kutya határait, és amennyiben nem sikerül kezelnünk a problémát, inkább ne erőltessük. Fontos kihangsúlyozni, hogy ez elég ritka esetnek számít, de néhány kutya sokkal kiegyensúlyozottabbá válik a napközi elhagyása után.

Második esetben hozzászoktathatjuk a kutyát a napközibe vezető útvonalhoz pozitív elemekkel, így már az oda vezető út is örömteli lesz. Ez viszont alapvetően csak akkor működhet, ha a kutyának csak az úttal van problémája, a napköziben már láthatóan jókedvű. A gazditól való elszakadás okozhat rossz érzést a kutya számára, ami kezelhető probléma, de ettől még érezheti jól magát nélküle a napköziben, okozhat neki örömet az ottani foglalkozás.

A fenti két helyzet elkülönítése azért is fontos, mert a gazdik számára a tünetek nagyon hasonlóak voltak, viszont a kezelésük más-más megoldást igényelt. Ugyanaz a tünet fakadhat teljesen különböző problémából – ezért fontos személyre szabottan és egyénileg vizsgálni ezeket a helyzeteket. Ha kutyanapközit keresel, vagy további kérdéseid lennének, fordulj hozzám bizalommal! 

Ha érdekelnek a további szakmai cikkeim a weboldalon, itt tudod őket elolvasni.


Ocztos Panka

Házhozmenős kutyakiképzéssel foglalkozom Budapesten. A kutyát gazdijával együtt saját környezetében tanítjuk. Többféle módszert alkalmazva, büntetés nélkül, a kívánságaitokat, egyéni igényeiteket szem előtt tartva, személyreszabva történnek a foglalkozások. Nagyon sok jutalomfalat fogy! Bármilyen korú(!), méretű, fajtájú kutyát vállalok. Ha kérdéseid lennének bármilyen, kutyaneveléssel kapcsolatos témában, keress bizalommal emailben, Facebook-oldalamon, igyekszem válaszolni minél hamarabb!